A Million Dollar Cash Game az Emblaze Productions pókeres műsora, melyben nagy nevű pókerjátékosok - most már mondhatjuk, hogy évről évre -, mérkőznek meg egymással sok százezer dolláros kasszákért. A műsor készítését a kezdetek (2006) óta a FullTilt Poker támogatja, de természetesen nem kerül élő adásba, mert az elég hosszadalmas lenne, ráadásul készpénzes játékot nem is szerencsés élőben leadni, mert egy asztalon folyik, ugyanazokkal a játékosokkal, nincs vakemelkedés, tehát nagyjából bármeddig tarthat egy "menet" (ami persze nem így van azért). A lényeg, hogy megvágják jócskán és úgy adják le a nagyjából egy órásra vágott műsorokat.

Sokat lehet tanulni ezekből a videókból, főleg azoknak, akiket komolyabban érdekel a póker és hajlandóak is tanulni. A nagy tétű készpénzes játékokban ugyanis teljesen másféle játékstílust és stratégiákat láthatunk, mint a házi versenyeken, vagy az otthon "konyhaasztali" játékokban.

A szerencse az manapság, hogy a magyar sport televíziók közül az egyik műsorára tűzte az egész 2006-os első évadot. Itt alant láthattok egy részt az első évad első részéből, amely a YouTube-on 6 részben tekinthető meg. Egyedül a SportKlub tévécsatorna tűzi műsorára - vasárnapot kivéve - minden nap, másnap délelőttönként pedig az előző napi rész ismétlését nézhetjük meg. A FullTilt Poker Million Dollar Cash Game közvetítéseinek 11-12-13. és végül a sorozat újrakezdéseként az 1. részét adja le ez a sportcsatorna. Október 26. Hétfőn 21:30-tól a 11., Kedden 22:30-tól a 12., Szerdán 21:45-től a 13., Csütörtökön 22:45-től az ismételt 1. részt láthatjuk. Az ismétlések minden másnap délelőtt 9:30-tól kerülnek adásba.

Ennek a résznek (amely hat részre vágva nézhető meg a YouTube-on) a résztvevői:

John Juanda (Indonézia) - Jelenleg Kalifornia államban élő profi pókerjátékos. Ekkor  még csak 3 karkötője volt, azóta szerzett még egyet és természetesen már sokkal töpp a hivatalosan nyert dollárjainak száma is (9 673 745 dollár)

Jennifer Harman (USA) - A most is Las Vegasban élő profi pókeres hölgy leginkább nagy tétű készpénzes játékokban tűnik fel, de 2 WSOP karkötője volt már ekkor is és ez azóta sem változott. Ő írta a Super System 2 című könyv Limit Hold'em fejezetét, ugyanis versenyeken ez a fő erőssége.

Antanas "Tony" Guoga (Litvánia) - Leginkább TonyG-ként ismert játékost sokan ismerik a nem éppen jó stílusa miatt, amellyel megbotránkoztat és főleg idegesít mindenkit az asztalnál. De ez nála csak stratégia, ami néha működik, néha nem. A Profik között inkább ez utóbbi :) A felvételek óta már 4 millió dolláros verseny nyereménnyel büszkélkedhet és az ő tulajdonában van a PokerNews és a PokerWorks hírportál, amely alapítása óta sok ország vezető pókeres hírportáljává nőtte ki magát.

Phil Ivey (USS) - Róla már írtam ITT, de azért néhány dolog röviden: 6 karkötője van jelenleg, de lehet, hogy november 10 után már 7 lesz. Már 12 000 000 körül jár hivatalos verseny nyereményeit összeszámolva. Az egyik legjobb Hold'em játékos.

Marc Goodwin (Anglia) - Az angol játékosnak WSOP helyezései vannak csak, de több, mint 2 000 000 dolláros versenyeken összehozott nyereménye magáért beszél. Legutóbb Az EPT Barcelona pókerversenyen lett második.

Mike "Th Mouth" Matusow (USA) - Nagyon jó pókerjátékos és a CardPlayer magazin szakírója is. A beceneve magáért beszél ugyanis TonyG társa lehetne idegesítő beszéd versenyszámban. 3 karkötő és több, mint 7 000 000 dollár a nyereménye eddig.

Howard Lederer (USA) - Póker Professzornak is szokták nevezni "The Poker Professor", a FullTilt poker profi pókerjátékosát, aki legutóbb a WSOPE főversenyének párbaját játszotta a CardPlayer magazin kiadójával Jeff Shulmannal, de csak a második tudott lenni. Két WSOP karkötő és majdnem 6 000 000 dollár az eddigi nyereménye. Ja és amúgy szak kommentátorkodik is, ha nem játszik éppen.

Alan Smurfit (Írország) - Hobbi pókerjátékos, milliárdos üzletember. Ma már profibb, mint régen, mert egyre többet játszik. A 2007-es WSOP Pot Limit OMAHA versenyét is megnyerte, ezért már WSOP karkötője is van. Nagyjából másfél millió dollárra rúg a nyereménye.


 

Címkék: video full tilt poker million dollar cash game

A bejegyzés trackback címe:

https://ordogbibliaja.blog.hu/api/trackback/id/tr641472801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabest1 2009.10.25. 14:03:49

A retekklubbon már a 10. rész körül járnak mintha. Bár elég ismeretlen kis csatorna.

illaberek 2009.10.25. 17:31:54

hót éjjel megy az rtl-en. emberi időben tényleg a sportklubon van

MORiARTY · http://hu.pokernews.com 2009.10.26. 12:46:04

Én nem nézek amúgy tévét, max a sport1-et néha még régebben, de a PokerTube és a YouTube (nameg a különféle más beszerzési helyek) segítségével látom a pókerközvetítéseket. Ezért nem tudtam eddig, hogy ilyen van. Mea Culpa, de szerencsére a héten újrakezdi a SportKlub, szóval azért aktuális szerintem.

pompos 2009.10.26. 22:28:40

A FullTilt támogatásával induló új póker műsor Face the ace néven fut - állítólag perlik a készítőket, mert lopták az ötletet. KÖzben a POkerStars is elidította saját másorát Million Dollar Challenge néven.
süti beállítások módosítása