Phil-nek lenni jó!?

 2009.10.29. 10:00 MORiARTY

A Phil névről állandóan az idétlen időkig (Groundhog Day) című film jut eszembe, amelyben Phil Connors (Bill Murray) ugyanazt a napot éli át újra meg újra és a film közepétől nagyjából vagy százszor megöli magát, mert nem bírja a strapát. A filmbeli szereplő nem nagyon szeret Phil lenni, de a póker világában elég jó ómen ez a név.

Első Phil, aki eszembe jut, Phil Ivey, akiről már egy szösszenetet írtam korábban, ezért nem kívánom agyonismételni magam. Csak annyit róla, hogy sok millió dollárt nyert már össze és most, november 7-én bevételeit biztosan növelni fogja, mert asztalhoz ül a novemberi kilencek (november nine) tagjaként a World Series of Poker Main Event (főverseny) döntőjében. Ő egy olyan Phil, aki ez év februárjában lépett a krisztusi korba (33) már most olyan gazdag, hogy ha abba is hagyná, akkor sem kellene semmin aggódnia haláláig. És ráadásul semmi kedve abbahagyni.


 

A második Phil is ugyanilyen híres. Phil Hellmuthról van szó, aki a "Poker Brat" becenévre hallgat barátai között és már 11 karkötőt nyert össze. Őt is a legjobbak között tartják számon sőt, sokan A legjobb pókeresnek tartják. Van is benne valami. Az utóbbi időkben kevesebb sikert ért el, de eddigi rengeteg sok eredménye magáért beszél. A pókeresek igen nagy részének ő az egyik példaképe. Amúgy kicsit feltűnési viszketegsége is van és sokszor nem tudja, mit csináljon jó dolgában (legutóbb Cézárnak öltözve lovas fogattal, babérkoszorús, alig öltözött lánykoszorúban érkezett a WSOPE főversenyére), de az UltimateBet hivatalos arcának egyszerűen nincs párja a pókeres világban. Na és persze rengeteg pénze van, amit mindenféle módon szeretne elszórni, de nem sok sikerrel, mert mikor már megszabadul egy részétől, azonnal nyer hozzá újabb mennyiséget. Két gyengéje is van amúgy: a szép csajok és a készpénzes játék. Ez utóbbiban ugyanis nem nagyon jeleskedik, mert míg versenyeken legyőzhetetlen, addig készpénzes játékban kiszámítható és én momentán még nem láttam nyerni.


 

A harmadik Phil Laak, aki szintén agresszív és jó játékáról, na és a csuklyás pulcsijáról híres. Szerintem csak a barátnője Jennifer Tilly látta eddig az egész fejét, az arcát teljes egészében, mert Laak még az interjúk alatt is állandóan viseli a gesztusait elrejtő csukját és napszemüveget. Sok első helye van és egy World Poker Tourt is megnyert már 2004-ben, de nem lett olyan multisokezer milliárdos, mint az eddigi Phil-ek. Ettől még klasszis játékos és sokak kedvence, és ráadásul mázlista, mert Jennifer Tilly (színésznő és pókeres) egyszerűen az egyik legszebb dekoltázzsal rendelkező hölgy a pókeres világban.

 

A következő Phil Gordon. Ő már kevéssé ismert a kezdők között, de aki kicsit jobban beleásta magát a pókerbe és esetleg olvasott már pókeres könyveket, valamint mondjuk látott pókeres közvetítést. Gordon ugyanis nem csak pókeres, hanem kommentátor is és mindkettőt nagyon jól csinálja. Amúgy végzettségét tekintve programozó, aki a cége felvásárlása miatt lett milliomos. A versenypókerben számos kiváló eredményt tud felmutatni, így például két World Poker Tour győzelemmel büszkélkedhet. A World Series of Poker 2004 főversenyén a 4. helyen végzett, de számos más alkalommal jutott döntő asztalra más WSOP versenyeken. Jelenleg ő is a FullTilt Poker csapat tagja és sokszor látja el különböző pókerközvetítések kommentátori feladatait. Ne is olyan régen jelent meg három kötetes műve magyar nyelven, amelyekről fogok majd egy posztot írni valamikor. A póker kis zöld, fekete és kék könyvei szintén az alap művek közé tartoznak, szóval ajánlott irodalom!

 

Phil Gordon (balra) és Ali Nejad egy 15 órás közvetítés vége felé

Összefoglalva: Philnek lenni jó! Nagyon valószínű, hogy más nevekből is sok lehet (Doyle-ból mondjuk nincs sok nagy nevű játékos csak egy, de ő nagyon nagy), de ma épp a Phil jutott eszembe. És mielőtt jönnek ezrével a kommentek, kijelentem, hogy nem hiszem azt, hogy ha Phil lenne a nevem, jobban tudnék pókerezni is, de azért jó lenne, ha Phil Ivey vagy Phil Hellmuth lennék. De sajnos nem vagyok...


 

Címkék: játékosok

A bejegyzés trackback címe:

https://ordogbibliaja.blog.hu/api/trackback/id/tr421483550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.10.29. 18:37:33

ez nem véletlen, ez tudás, éppen mint maga a póker, ahol mindig ugyanaz a bajnok, mint a sakkban xd

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2009.10.29. 21:13:58

Így van, a pókerben a tudás számít, tévhit hogy csak a szerencse...ha így lenne, akkor nem lennének olyanok, akik mindig jók, és nem lehetne kiemelni őket.:)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.10.29. 21:15:57

jaja, itt mindig ugyanazok nyernek, mint a sakkban, meg a teniszben, a legnagyobb "tudás"úak xd

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2009.10.30. 00:43:45

@Fodri: Azt is imádom, aki a pókert a rulettel és a többi szerencsejátékkal egy polcra teszi. Ott ugyanis mindenki szív, kivéve a ház. A pókerben a ház is jól jár, meg a jó játékosok is.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.10.31. 08:47:48

a rulettben is nyerhetsz, ha nagy tudású vagy és jól taktikázol

épp, mint a pókerben, meg a sakkban

xd

z 2009.11.03. 21:26:46

@wmiki: háttö, azért nem egészen. a rulettben tökmindegy, mit csinálnak a játékostársaid, nem a te lépéseidre reagálnak. ott egyedül is ugyanekkora esélyed van, mintha nyolcan játszanának (persze vannak pletykák, hogy az elektromos rulettben a mágnes oda húzza a golyót, ahol a legkevesebbet veszít, de ez más téma)

legiosaink · http://legiosaink.blog.hu 2009.11.11. 14:15:13

Igen a póker világában elég jól hangzó név a Phil, kivételt képez nálam Hellmuth, modora, viselkedése miatt.
Bár ha a karkötők számát nézem azért irigykedem is egy kicsit.
Iveynál a tudást irigylem, Laaknál pedig Tilly kisasszonyt:)
süti beállítások módosítása