Ott hagytam abba, hogy Stu Ungar feltűnt és lecsapott. Érdekes módon máig úgy tartják, hogy zseniális pókeres volt, mert kétszer egymás után is meg tudta nyerni a főversenyt és már ekkor majdnem harmadszor is sikerült neki. De akkoriban nem több ezren, hanem "mindössze" több százan indultak el a versenyeken, ami manapság már nem nagy szám. Ha azt nézzük, hogy többen vannak, akik több ezres nevezőszámú online versenyeket többször megnyertek manapság, akkor Stu Ungar teljesítménye nem is annyira grandiózus. Mégis az. Pusztán csak azért, mert akkoriban ez az eredmény hihetetlen bravúr volt és legendává emelte őt, és azt kell mondjam megérdemelten, mert az akkori mezőnyből tényleg kimagaslott hihetetlen tehetsége (később bebizonyította, hogy mennyire zseni, de erről majd a végén).

Volt úgy, hogy egy verseny döntő asztalához oda sem ment, mert kiütötte magát szállodai szobájában, mégis kitűnő helyezést ért el, mert az előtte lévő napok alatt annyi zsetont gyűjtött össze, hogy a vakok nem tudták elég hamar "megenni". De ennek az életmódnak meg is volt a maga rossz oldala. Stu Ungar elég hamar, 1998 november 22-én, 42 éves korában halt meg szívrohamban (leginkább életmódja miatt halt meg ilyen fiatalon). Nem találta helyét a világban még sikereinek csúcsán sem (James Dean, Haragban a Világgal című filmje jut róla eszembe állandóan).

Stu Ungar után is jöttek új legendák, de leginkább a szatellitek rendszerének bevezetése volt az, ami megrengette a WSOP-t és a világot is (mint később kiderült). A szatellitek rendszere miatt immár minden, kisebb pénzű ember is esélyt kapott álma beteljesítésére, mert kevesebb pénzzel, de több munkával és szerencsével játszhatott a nagy versenyeken.

 

Ekkor kezdték el a karkötős mítosz kialakítását is, vagyis valójában Doyle Brunsonnak nincs 10 karkötője (10 győzelme van!), mert az első WSOP győzelmeit még a karkötő kitalálása előtt szerezte meg (azt hiszem, utólag mintha kapott volna karkötőket, de amúgy sem maga az ékszer számít). Érdekes módon ez a kis csecsebecse lett a legvágyottabb ékszerek egyike, de erről majd egy másik bejegyzésben írok bővebben.

Stu Ungar még élt természetesen, amikor új csillag született. Johhnny Chan. Na nem ekkor született, csak mint csillag, ekkor tűnt fel. 1987-88-ban egymás után kétszer nyerte meg a WSOP főversenyét és ezzel beállította Doyle Brunson, Johnny Moss és Stu Ungar rekordját. De 1989-ben is eljutott a párbajig és ha azt megnyerte volna, ő lett volna az első, aki háromszor is győzedelmeskedni tudott (Johnny Moss is hárommal büszkélkedhet, de ebből az első a mára legendássá vált szavazással lett az övé). Chan-nek azonban nem sikerült a bravúr, mert megállította őt az akkor még csak 25 éves Phil Hellmuth.

Nem nevezhetjük ezt bukásnak, mert Johnny Chan-nek is összesen 10 WSOP győzelmet hozott össze eddig, de mégis arról kell beszélni itt, hogy az új bajnok ekkor vette át a stafétát az addigi bajnoktól és egészen addig menetelt, hogy ma már 11 karkötővel ő a világ legjobb játékosa, vagy legalábbis a legjobbak között tartják számon.

1991-ben tovább nőtt a létszám, ennek megfelelően a nyereményalap is, a győztes első alkalommal vihetett haza hét számjegyű összeget, egészen pontosan egymillió dollárt. A rekordnyereményt Brad Daugherty nyerte, aki azóta már több pókertémájú könyvet is írt. Egy év múlva először csökkent a főverseny létszáma, és az első helyet egy agresszív, ismeretlen játékos, Hamid Dastmalchi szerezte meg.

1993-ban tovább nőttek a számok, például a versenyek száma is. Innentől kezdve már 21 karkötőt lehetett nyerni és újra növekedett a nevezők száma és ezzel együtt a díjalap is.

1994-ben olyan játékos került a főverseny győztesének kijáró trónra, aki hírnevét később mások becsapására használta. Russ Hamilton ráadásul már a verseny közben is csaláson törte a fejét. Ez volt ugyanis a jubileumi 25. WSOP, amelyen a főverseny győztese testsúlyának megfelelő ezüstöt kapott a Horseshoe kaszinótól. Ebből kifolyólag mérlegelés volt, mint a boxban és más sportokban szokás. Hamilton a mérlegelés előtt teletömte zsebeit pénzzel, de nem papírpénzzel, hanem negyeddolláros érmékkel . Ezek után megnyerte a főversenyt, megkapta a díjat és az ezüstöt és évek múlva részese, sőt egyik kiagyalója lett az onlinepoker-világot megrengető AbsolutePoker-UltimateBet csalásnak!

1995-ben az itthon leginkább könyveiről híres Dan Harrington győzött, de nem ezt tartják legnagyobb sikerének, hanem azt, hogy a robbanásszerű növekedés ellenére ő az újkori WSOP történetében az egyetlen, aki kétszer is eljutott a főverseny döntő asztaláig (Már több ezer fős versenyekről beszélünk).

1996-ban Huch Seed nyerte a főversenyt, őutána 1997-ben Stu Ungar újra elindult a főversenyen (akkor még nem tudták, de utoljára) és ismét megnyerte azt, de ekkor már annyira rossz bőrben volt, hogy szemüvegben játszott végig, viszont még így is tudott győzni és ezzel ő lett az eddig egyetlen játékos, aki háromszor tudott főversenyen győzedelmeskedni.


 

 

Címkék: történelem wsop világbajnok

A bejegyzés trackback címe:

https://ordogbibliaja.blog.hu/api/trackback/id/tr801518352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KenSentMe 2009.12.18. 11:17:35

seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/27.html

>,,A sajnos idejekorán elhunyt szerzõ'' (,,korán elhunyt'' helyett). Nem tudja az árva, hogy az idejekorán hagyományos jelentése ,,jókor, a megfelelõ idõben'' (tehát például idejekorán tájékoztattuk a jelentkezõket). Összeröhögünk a háta mögött, de futni hagyjuk.<

salander 2009.12.18. 12:14:17

"és ismét megnyerte azt, de ekkor már annyira rossz bőrben volt, hogy szemüvegben játszott végig, viszont még így is megnyerte"

Ezt valahogy össze kellett volna vonni.

MORiARTY · http://hu.pokernews.com 2009.12.18. 16:05:07

Köszike

Mindig tanul az ember.

Cartman 2009.12.18. 19:56:45

"sőt egyik kiagyalója lett az onlinepoker-világot megrengető AbsolutePoker-UltimateBet csalásnak"

erről írhatnál bővebben!

aranyláz 2009.12.19. 19:45:46

Ha már helyesbítések, akkor Huck Seed, azaz Huckleberry Seed, akiről most tudtam meg, hogy Huckleberry Finn után nevezte el az édesapja, mert Mark Twain volt a kedvenc írója. Stu Ungar amúgy szinte kényszerből kezdett pókerezni, mert gin römiben már senki nem mert kiállni ellene, annyira jó volt :)
süti beállítások módosítása